2014.04.06 Részvénypiac

Részvénypiac

Bankrészvények

A világ legnagyobb bankjának tartott amerikai Citigroup – négy másik, kevésbé ismert pénzintézettel együtt – elbukott az amerikai jegybank legutóbbi stressztesztjén.

A FED ugyanis visszadobta a tőketervezetüket, amely arra az esetre tartalmaz vészforgatókönyvet, ha a gazdálkodási környezetük rosszra fordulna. A jelentés szerint a Citigroup nem képes nagy biztonsággal megállapítani, hogy egy előre modellezett válságos helyzetben mekkora veszteséget szenvedhetne el. Egyúttal két másik nemzetközi szereplőt, a Bank of Americát és a legjobb befektetési banknak tartott Goldman Sachsot is finoman felhívták tervezetük korrekciójára.

Hasonló nehézséggel szembesülhet több európai bank is ez év őszén, amikor az Európai Központi Bank (EKB) tesztjén kell megfelelnie. Főként, hogy az amerikai vizsgálatokon több kontinentális pénzintézet (mint a brit HSBC, a Royal Bank of Scotland és a spanyol Santander) tengerentúli részlege is figyelmeztetést kapott. A várakozások szerint ugyanis az EKB nyomás alatt lehet majd ezeket a pénzintézeteket vizsgálva. Az érintett bankok vezetői szerint ugyanakkor az amerikai kritikák döntően adminisztratív előírásokat tartalmaznak, amelyek nem érintik érdemben a fizetőképességet. A bankrészvények árfolyamára nagyobb hatással van az a tény, hogy a hitelezési aktivitás jelenleg igen alacsony. Az elmúlt évek gazdaságélénkítésére szánt dollár- és euró-százmilliárdok hitelek helyett jobbára befektetésekben csapódtak le.

JOGI NYILATKOZAT

„A jelen dokumentum a QUANTIS Alpha Zrt. (1068 Budapest, Benczúr utca 44., felügyeleti engedélyszám: H-EN-III-1037/2012., nyilvántartja a Fővárosi Törvényszék Cégbírósága Cg.01-10-047076 cégjegyzékszámon) által készített reklámanyag. A jelen dokumentum nem tartalmaz befektetési ajánlást és befektetési tanácsadást, hanem a társaság szolgáltatásai iránti érdeklődés felkeltése céljából készült. A dokumentum nem a befektetési elemzés függetlenségének elomozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült és nem vonatkozik rá a befektetési elemzés terjesztését, közzétételét megelőző ügyletkötésre vonatkozó tilalom sem. A dokumentumból származó adatok pontosságáért az adatforrásként megjelölt szervezetek felelősek. A befektetések kockázatosak lehetnek, a jelen dokumentumban szereplő adatok nem elegendőek arra, hogy azok alapján bárki befektetési döntést hozzon. Társaságunk az adatok felhasználását szakértő támogatás nélkül nem javasolja és nem felel a jelen dokumentum alapján meghozott döntések hatásaiért. A dokumentumban szereplő tartalom felhasználásához társaságunk, illetve az adatforrásként megjelölt szervezetek hozzájárulása szükséges. További információ: www.quantisalpha.hu. A társaság felügyeleti hatósága a pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletét ellátó jogkörében a Magyar Nemzeti Bank: www.felugyelet.mnb.hu.”

Related Posts

Oldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás