Ez a kis közjáték – amelynek komolyságát bizonyítja, hogy május végén Putyin elnök is Pekingbe látogat – jól mutatja, hogy Kína gazdasági és hatalmi törekvései az elmúlt 30 év óriási gazdasági fejlődésének hatására
még inkább felerősödtek. A szárba szökkenő nemzeti öntudatnak van is alapja: az első számítások alapján 2014-ben már Kína számít a világ legnagyobb gazdaságának. A Világbank Nemzetközi Összehasonlítási Programja szerint, 1,35 milliárd lakosával a Föld legnépesebb országa átvette ezt a tiszteletet parancsoló címet az Egyesült Államoktól, amely 1872 óta birtokolta a titulust. Az 1978-as gazdasági és politikai reformot követően szédületes tempóban fejlődik a távol-keleti ország gazdasága: 2001 és 2010 között például 10,5 százalékos volt a GDP éves átlagos bővülése, ami elsősorban az alacsony munkaerőköltségnek, a jó termelékenységi mutatóknak és a viszonylag fejlett infrastruktúrának köszönhető.
Na és persze a kínaiak fegyelmezett, hagyományosan nagy munkabírásának, melyről a piacokra vagy a kifőzdékbe betévedő hazánkfiai is könnyen meggyőződhetnek.
A „központilag irányított kapitalizmus” úgy tűnik, fenntarthatóan működik: a PricewaterhouseCoopers pénzügyi tanácsadó cég előrejelzései alapján a tavalyi 7,6 százalékos után idén 7,4 százalékos, jövőre 7,3 százalékos bővülés várható, és a növekedés a 2016–2020 közötti periódusban is eléri majd a 7 százalékos átlagot. Ezzel pedig a dobogó első fokára állhatnak majd a fejlettebb gazdaságok versenyében: a jósolt növekedési ráta több mint a duplája a világátlagénak, az euróövezet becsült fejlődési ütemének pedig az ötszöröse. Tehát a kínai részvénybefektetések minden bizonnyal a következő években is jó nyereséggel kecsegtetnek. A mostanság a nyersanyagokban gazdag Dél-Amerikát és Afrikát megcélzó gazdasági expanzió segítségével mindenképpen. Nouriel Roubini Nobel-díjas közgazdász szerint, akit precíz prognózisai miatt csak Dr. Végzetként emlegetnek, az alapvetően hajózási tvonalakra alapozott kínai külkereskedelem növekedése geopolitikai kockázattal is jár: a vízi utak biztosítása előbb-utóbb a hadiflotta fejlesztését hozhatja, és tengeri konfliktusokat okozhat.
A növekedésből természetesen nemcsak a statisztikák, de a hétköznapi emberek is profitálnak, hiszen az életszínvonal és ezáltal a vásárlóerő is tagadhatatlanul emelkedik. Ezzel persze együtt járt a bérek növekedése is, ezért az első aggódó hangok már néhány évvel ezelőtt felhívták a figyelmet a nemzetközi versenyképesség csökkenésére. Nem szabad elfelejteni ugyanis, hogy a kínai gazdaság legfőbb oszlopa az (olcsó) export, és szinte meg sem lepődünk, hogy 4160 milliárd dolláros mérlegével Kína a nemzetközi kereskedelemben is átvette Amerikától a stafétabotot. A jólét azonban nagyon egyenlőtlenül oszlik meg a lakosságon belül: a szegényebb tömegek a szociális és egészségügyi szolgáltatások színvonalát figyelembe véve elképesztően rosszul élnek, míg a „rendszerváltás” nyertesei óriási vásárlóerőt jelentenek, melyből például a Mercedes és a BMW luxusautó-márkák is profitálnak.
Persze a számos impozáns adat ellenére azért Kínával kapcsolatban sem árt az óvatosság, a kedvező trendek ellenére néhány komoly kockázat is árnyalja a befektetők elé táruló képet. A kínai gazdasági növekedés már a mostani válság előtt is túlságosan beruházás orientált volt, ám azóta ez az arány a teljes GDP felére emelkedett. Ráadásul a beruházások döntő többsége hitelből történt, az infrastruktúrát és az ingatlanpiacot célozta meg, és jelentős „buborékok” alakultak ki. Leglátványosabban a lakáspiacon, ahol idén márciusban a 70 legnagyobb város közül 14- ben már csökkentek a négyzetméterárak.
Hiányzik ugyanis a tömeges vásárlóerő, ezért a kínai „csoda” folytatásához elengedhetetlenül szükséges a jövedelmek igazságosabb eloszlása.
Az átlagos kínai számára leginkább abban nyilvánul meg az elmúlt évtizedek szédítő gazdasági fejlődése, hogy a levegő és a víz szennyezettsége a túlzott iparosítás miatt mára szinte elviselhetetlen mértékűre nőtt.
A módosabb kínaiak többsége ezért nemcsak hogy Nyugatra küldi tanulni gyermekeit – Hszi Csin-ping elnök lánya és fia is a Harvardon tanul –, de azt sem ellenezné, hogy egy gazdagabb ország átlagos polgárai legyenek, mintsem egy szegény ország felső tízezrének tagjai. Mindenesetre a brit felsőoktatás mesterkurzusain tanulók negyede mára kínai, és a drága amerikai elitegyetemeken is egyre több a magas tandíjat fizető gazdag kínai diák.
