Az Ukrajnával szembeni katonai fellépés hírére ugyanis szinte napok alatt 25 százalékot esett az orosz tőzsde, és 10 százalékkal értékelődött le a rubel –amerikai dollárral szemben számolt– árfolyama. Az orosz részvények átlagos árfolyam mozgását mérő, az év elején még 1400 ponton járó RTSI mutató március közepére 1100 pontra esett. Nem kímélt olyan óriásvállalatokat sem, mint a Gazprom energiamogul, melynek papírja 150 rubelről 120 rubelre, illetve, a magyarországi Volksbankot nemrégiben megvásárló Sberbankot, melynek kurzusa a londoni tőzsdén 12 dollárról 8 dollárra zuhant. Az orosz jegybank csak hirtelen- nagymértékű kamatemeléssel tudta stabilizálni a piacokat (5,5 százalékról 7 százalékra emelte az irányadó alapkamatot).

Márpedig Oroszország gazdasági potenciálja ennél jóval magasabb értékeltséget sugall. Az Ukrajna legdélebbi régiójának számító, jelentős hányadban oroszok lakta Krímfélsziget rövid időn belüli orosz megszállása a nyugati világ ellenkezését váltotta ki, és szinte azonnali szankciókkal sújtották Oroszországot. Ám a viszonylag enyhe „bűntetésnél” – az Egyesült Államok 7, az Európai Unió összesen 21 érintett orosz és krími politikus vízumát vonta vissza, és befagyasztották bankszámláikat is – komolyabb aggodalmat váltott ki, hogy a külföldi befektetők igen jelentős mértékű tőkét vonnak majd ki Oroszországból. Hasonló módon, mint 2008-ban, amikor Oroszország Grúziával keveredett összetűzésbe Dél-Oszétiában. Akkor rekord mértékű, 130 milliárd dollárnak (28 ezer milliárd forintnak, azaz majdnem egy teljes év magyar GDP-nek) megfelelő összeget vontak ki szinte napok alatt az agressziót hivatalosan az oszétok védelmében megindító országból.

A háborúnak a bizalomvesztésen kívül ráadásul óriási költségei is vannak, a meglehetősen fejletlen Krím visszacsatolása és segítése is drága. A Krím Oroszország számára geopolitikai szempontból fontos: az orosz flotta Fekete-tengerre való kijutásáért már 1853-56 között hadra keltek, – akkor a Török Birodalom ellen, – a nevezetes krími háborúban.
A mostani hadakozás közvetlen költségei, melyek – becslések szerint – az orosz GDP legfeljebb fél százalékára rúghatnak, természetesen nem jelentenek terhet a szocsi téli olimpiára 50 milliárd dollárt költő orosz kormányra. A 2013-ban 80 milliárd dollárra rúgó közvetlen külföldi tőkebefektetések elapadása azonban már komolyabb következményekkel járhat a következő évek növekedésére.

Csakúgy, mint a külkereskedelem korlátozása (a 600 milliárd dolláros éves export jelentős hányada energiahordozó). Egy esetleges embargó egyébként meglehetősen complex hatással járna, mivel Oroszország az EU harmadik legnagyobb kereskedelmi partnere az USA és Kína után, ráadásul a kontinens legnagyobb energia szállítója. Az oroszországi közvetlen tőkebefektetéseknek pedig a 75 százaléka származik Európából, így olyan nagyvállalatok is szenvednének a hatásaitól, mint a brit British Petrol, mely a Rosneft olajvállalat egyik legnagyobb részvényese, vagy a dán Carlsberg sörgyár, melynek 10 üzeme is megtalálható Oroszországban.
Ugyanakkor Oroszország gazdasága alapvetően jól áll, legalábbis jobban, mint a fejlődő országok többségéé. Míg azok javarészt magas külső adóssággal és fizetési-mérleg-deficittel küzdenek (mint Törökország, Brazília vagy éppen India), addig Oroszország teljes államadóssága kevesebb, mint a GDP 10 százaléka (ezzel a legjobb teljesítményt nyújtja a világ vezető, G8-nak nevezett hatalmai közül) és a legfrissebb adatok alapján 4,7 milliárd dolláros szufficittel rendelkezik.

Kevésbé sérülékeny tehát például az olyan globális külső hatásokkal szemben is, mint az elmúlt hónapokban egyre többet emlegetett amerikai „tapering”, azaz a gazdaságélénkítő program csökkentése, vagy egyenesen megszűntetése. Az ugyanis jelentős tőkekivonással járna, elsősorban a fejlődő piacokról, amelyek az elmúlt években a legnagyobb haszonélvezői voltak a szinte korlátlan pénzbőségnek. A sérülékenyebb fejlődő országok pedig könnyen bajba kerülnének a nagyobb összegű pénzkivonás hatására.

A kedvezővé vált makrogazdasági helyzet épp mostanra ért be annyira, hogy Oroszország komolyan felkeltette a nemzetköz befektetők érdeklődését. A kedvező értékelés – ami a mostani árfolyam eséssel még alacsonyabbá, azaz csábítóbbá vált – okán az orosz börze még vonzóbb befektetési lehetőséget rejt. Jelenleg a világ 8 legolcsóbb részvénypiaca közöt említik, többek közt Magyarországgal és Törökországgal együtt.

A következő évekre vonatkozó növekedési előrejelzések alapján pedig ennél jóval magasabb árazás lenne indokot. A PricewaterhouseCoopers pénzügyi tanácsadó cég előrejelzése szerint a tavalyi 1,6 százalék után idén 2,2 százalékos, jövőre 2,9 százalékos GDP-bővüléssel lehet majd számolni. A 2016–2020 közötti időszakra még ennél is magasabb, átlagosan eves 3,8 százalékos lehet a növekedés. Utóbbi nemcsak Németországénál, de az Egyesült Államokénál is magasabb.

[vc_icon icon=”chevron-circle-down” color=”text” size=”small” with_circle=”0″ link=”” external=”0″] A QUANTIS Alpha értékelése

Erős pozitív kilátás

A pohár egyrészt félig tele van. Legalábbis ezt gondolhatnánk az alapján, hogy a mérvadó Standard and Poor’s (S&P) amerikai központú nemzetközi hitelminősítő március végén negatívról stabilra változtatta Magyarország kilátásait. Az egészen pontosan a hosszú lejáratú államadósság besorolását javító, az elmúlt években egyébként túlságosan liberális felfogása miatt a pénzügyi válság egyik okozójának is kikiáltott intézmény ráadásul mindezt néhány nappal az országgyűlési választások előtt tette meg. Talán egyfajta, a kormánynak szóló gesztusként, ami azt mutatná, az ország megítélése a nemzetközi pénzvilágban cseppet sem negatív.

A hazánkkal foglalkozó londoni elemzők többsége szerint sincs Magyarország „feketelistán”, az S&P felminősítési indokai pedig helytállók. A magyar gazdaság az elmúlt években stabilizálódott. Sikerrel vészelte át a hitelportfóliók leépítését, a GDP növekedési üteme pedig a korábban gondoltnál magasabb: a hitelminősítő szerint a becsült 1,3 százalék helyett átlagosan éves 1,8 százalékos lehet, elsősorban a jól teljesítő export és az uniós források eredményeképpen. A fizetési mérleg többletének köszönhetően remélhetünk a mainál erősebb, 290-300 forint körüli euróárfolyamot.

Ugyanis a gazdasági kilátások ezt önmagukban aligha indokolnák. A hitelminősítőnél az említett javulás nem járt együtt a magasabb osztályzattal. Márpedig ez lenne a lényeg. Hiszen Magyarország továbbra sincs a befektetésre érdemes kategóriában. Másként fogalmazva Magyarország leginkább csak önmagához képest teljesít jobban. Az S&P-nél pillanatnyilag a második vonalú bóvlit jelentő BB minősítéssel tartanak minket nyilván (Románia, Horvátország és Törökország eggyel előttünk van, Bulgária pedig három osztályzattal jobb, és már befektetésre ajánlott ország). Hasonlóképpen a másik két nagyobb hitelminősítőnél – a Moody’snál és a brit Fitch listáján (utóbbinál Macedóniával együtt) – is „bóvlinak” számítunk, és egyelőre semmi jele a javulásnak.

Mint ahogy a magyar gazdaság verseny-képességének sem. A legnagyobb probléma jelenleg ugyanis éppen a környező orszá-gokéhoz képest mért lemaradás. A válság előtti évekhez viszonyítva Magyarország napjainkra már közel 25 százalékos lemaradást hozott össze, és ez a különbség a következő években az előrejelzések szerint tovább nő. Hiába indul el lassan a hazai gazdaság növekedése, a következő évek 1,5–2 százalék közé becsült növekedési rátája jóval kevesebb mind a közép-európai átlagnál (mely az IMF előrejelzése szerint idén 2,8%, 2015-ben 3,1% lesz), mind pedig Lengyelországhoz (a PwC pénzügyi tanácsadó cég projekciója alapján 3,4%) viszonyítva. Márpedig ahol nagyobb a növekedés – és ezért a vásárlóerő is –, oda áramlik a minél magasabb megtérülést kereső tőke. Ráadásul az exportvezérelt magyar növekedés nagyon sérülékeny: reálgazdasági oldalról az európai (elsősorban a német) kereslet, míg monetáris szempontból az ország kockázatához képest csekély kamatprémium határozza meg. A jegybanki alapkamat a várakozások alapján ugyanis akár 2,25%-ig csökkenhet az idén.
Szintén aggályos, hogy a vállalati különadók vélhetően továbbra is megmaradnak. A folyamatosan csökkenő kamatokon kívül ez is oka lehet annak, hogy az év elején másfél éves mélypontra esett a külföldiek kezében lévő magyar államkötvény-állomány. Különösen fájó a bankokra kirótt adó meghagyása. A világszerte a növekedés motorjának tekintett pénzintézetek ugyanis a pluszteher miatt nem mernek igazán hitelezni. (A mérsékelt banki aktivitásban persze szerepe van annak is, hogy elegendő információ híján nem tudják kalkulálni a devizahitelek rendezésénél majdan rájuk háruló veszteség mértékét). De a talán túlzott óvatosság nem is okoz igazán nagy fejtörést a vállalkozásoknak.
A beruházási hajlandóság ugyanis a korábbi évek túlságosan hektikusan változó jogszabályi környezete miatt továbbra is mélyponton van, ezért nem tud igazán hatást gyakorolni a 2,5 százalékos kamatozású, államilag dotált Nemzeti Hitel Program. A gazdaság tehát gyakorlatilag stagnál: a bankok, a vállalatok és a lakosság pénzállománya jobb alternatíva híján magyar állampapírokba áramlik. A lakossági fogyasztás is mélyponton van, ami az import keresletcsökkenése miatt szintén fizetésimérleg-, azaz forinterősítő.

A költségvetés GDP-arányos hiányát is csak az egyszeri, rendkívüli különadótételekkel tudta a kormány az uniós normaként előírt 3 százalék alatt tartani. Az állami „beleszólás” mértéke egyébként a külföldi elemzők szerint is aggályosan magas. Nemcsak az újraelosztás mennyisége 25-35 százalékkal magasabb, mint a környező országokban, a rezsicsökkentéssel megspékelt hatósági árazás aránya a többszöröse, mint például Szlovákiában.
Ezek és a szélsőséges politikai pártok előretörésének fényében nem meglepő a gyenge hitelminősítés, ahogy az sem, hogy a legnagyobb kereskedelmi partner, Németország hazai iparkamarájának a 2006-os harmadik helyéről 2013-ra a 10. helyre estünk vissza. A régiós országok közül Horvátország vagy Oroszország is jobb tőkevonzó képességgel rendelkezik, mint mi. Nálunk a gazdaságpolitika kiszámíthatatlansága miatt a német vállalatok vezetőinek 80 százaléka elégedetlen, míg 2005-ben ez az érték csak 40% volt. A munkaerőpiac is csak a külföldön szerencsét próbáló hazánkfiai és a közmunkások miatt nőtt, utóbbi azonban inkább csak viszi, mint hozza a pénzt. Öröm az ürömben, hogy a magyar szakmunkások nemzetközi összehasonlításban igencsak gyér idegennyelv-ismerettel rendelkeznek, így legalább tömeges kivándorlásuktól nem kell tartanunk.

[vc_icon icon=”chevron-circle-down” color=”text” size=”small” with_circle=”0″ link=”” external=”0″] A QUANTIS Alpha értékelése

Erős pozitív kilátás

Ha Amerika vagy Nyugat-Európa inkább felfüggesztené kapcsolatait a Krím félszigetet megkérdőjelezhető módon bekebelező Oroszország üzleti köreivel (a legnagyobb nyugati bankok 18 orosz nagyvállalat és a Putyin elnök bizalmasának számító több tucat potentát számláját fagyasztották be, és a vállalati hitelezés lendületéből is jelentősen visszavettek), Kína még hasznot is húzhat ebből. Erősödő és a határokon túlra tekingető bankjai pedig könnyedén kialakíthatják első hídfőállásaikat a globális pénzpiacok eddigi urainak számító Goldman Sachs, Barclay’s vagy J.P. Morgan területein.

Ez a kis közjáték – amelynek komolyságát bizonyítja, hogy május végén Putyin elnök is Pekingbe látogat – jól mutatja, hogy Kína gazdasági és hatalmi törekvései az elmúlt 30 év óriási gazdasági fejlődésének hatására
még inkább felerősödtek. A szárba szökkenő nemzeti öntudatnak van is alapja: az első számítások alapján 2014-ben már Kína számít a világ legnagyobb gazdaságának. A Világbank Nemzetközi Összehasonlítási Programja szerint, 1,35 milliárd lakosával a Föld legnépesebb országa átvette ezt a tiszteletet parancsoló címet az Egyesült Államoktól, amely 1872 óta birtokolta a titulust. Az 1978-as gazdasági és politikai reformot követően szédületes tempóban fejlődik a távol-keleti ország gazdasága: 2001 és 2010 között például 10,5 százalékos volt a GDP éves átlagos bővülése, ami elsősorban az alacsony munkaerőköltségnek, a jó termelékenységi mutatóknak és a viszonylag fejlett infrastruktúrának köszönhető.
Na és persze a kínaiak fegyelmezett, hagyományosan nagy munkabírásának, melyről a piacokra vagy a kifőzdékbe betévedő hazánkfiai is könnyen meggyőződhetnek.
A „központilag irányított kapitalizmus” úgy tűnik, fenntarthatóan működik: a PricewaterhouseCoopers pénzügyi tanácsadó cég előrejelzései alapján a tavalyi 7,6 százalékos után idén 7,4 százalékos, jövőre 7,3 százalékos bővülés várható, és a növekedés a 2016–2020 közötti periódusban is eléri majd a 7 százalékos átlagot. Ezzel pedig a dobogó első fokára állhatnak majd a fejlettebb gazdaságok versenyében: a jósolt növekedési ráta több mint a duplája a világátlagénak, az euróövezet becsült fejlődési ütemének pedig az ötszöröse. Tehát a kínai részvénybefektetések minden bizonnyal a következő években is jó nyereséggel kecsegtetnek. A mostanság a nyersanyagokban gazdag Dél-Amerikát és Afrikát megcélzó gazdasági expanzió segítségével mindenképpen. Nouriel Roubini Nobel-díjas közgazdász szerint, akit precíz prognózisai miatt csak Dr. Végzetként emlegetnek, az alapvetően hajózási tvonalakra alapozott kínai külkereskedelem növekedése geopolitikai kockázattal is jár: a vízi utak biztosítása előbb-utóbb a hadiflotta fejlesztését hozhatja, és tengeri konfliktusokat okozhat.
A növekedésből természetesen nemcsak a statisztikák, de a hétköznapi emberek is profitálnak, hiszen az életszínvonal és ezáltal a vásárlóerő is tagadhatatlanul emelkedik. Ezzel persze együtt járt a bérek növekedése is, ezért az első aggódó hangok már néhány évvel ezelőtt felhívták a figyelmet a nemzetközi versenyképesség csökkenésére. Nem szabad elfelejteni ugyanis, hogy a kínai gazdaság legfőbb oszlopa az (olcsó) export, és szinte meg sem lepődünk, hogy 4160 milliárd dolláros mérlegével Kína a nemzetközi kereskedelemben is átvette Amerikától a stafétabotot. A jólét azonban nagyon egyenlőtlenül oszlik meg a lakosságon belül: a szegényebb tömegek a szociális és egészségügyi szolgáltatások színvonalát figyelembe véve elképesztően rosszul élnek, míg a „rendszerváltás” nyertesei óriási vásárlóerőt jelentenek, melyből például a Mercedes és a BMW luxusautó-márkák is profitálnak.
Persze a számos impozáns adat ellenére azért Kínával kapcsolatban sem árt az óvatosság, a kedvező trendek ellenére néhány komoly kockázat is árnyalja a befektetők elé táruló képet. A kínai gazdasági növekedés már a mostani válság előtt is túlságosan beruházás orientált volt, ám azóta ez az arány a teljes GDP felére emelkedett. Ráadásul a beruházások döntő többsége hitelből történt, az infrastruktúrát és az ingatlanpiacot célozta meg, és jelentős „buborékok” alakultak ki. Leglátványosabban a lakáspiacon, ahol idén márciusban a 70 legnagyobb város közül 14- ben már csökkentek a négyzetméterárak.
Hiányzik ugyanis a tömeges vásárlóerő, ezért a kínai „csoda” folytatásához elengedhetetlenül szükséges a jövedelmek igazságosabb eloszlása.
Az átlagos kínai számára leginkább abban nyilvánul meg az elmúlt évtizedek szédítő gazdasági fejlődése, hogy a levegő és a víz szennyezettsége a túlzott iparosítás miatt mára szinte elviselhetetlen mértékűre nőtt.
A módosabb kínaiak többsége ezért nemcsak hogy Nyugatra küldi tanulni gyermekeit – Hszi Csin-ping elnök lánya és fia is a Harvardon tanul –, de azt sem ellenezné, hogy egy gazdagabb ország átlagos polgárai legyenek, mintsem egy szegény ország felső tízezrének tagjai. Mindenesetre a brit felsőoktatás mesterkurzusain tanulók negyede mára kínai, és a drága amerikai elitegyetemeken is egyre több a magas tandíjat fizető gazdag kínai diák.

Árt vagy használ az árcsökkenés?

Rég látott esemény okozott meglepetést a magyar gazdaság mostanában unalmasnak egyáltalán nem nevezhető forgatagában a közelmúltban: idén áprilisban ugyanis – 46 év után először! – nem nőttek, hanem csökkentek a fogyasztói árak. A mindössze 0,1 százalékos általános áresés, amit a KSH a szezonális hatások kiszűrésére a megelőző év hasonló időszakának átlagos árszínvonalához viszonyítva mért,az 1968-as új gazdasági mechanizmus óta nem látott „csoda”. Érdekes, hogy csakúgy, mint akkor, most is állami közbeavatkozás – ezúttal a rezsicsökkentés – tette „mínuszossá” az inflációt.

Lefelé tartó spirál

Ám az árak csökkentése kétélű fegyver: veszélyes tendenciát indíthat el, és ma már egyre többen aggódnak miatta Európában és világszerte egyaránt. A hétköznapi ember persze érthetően örül, amikor a boltokban hónapról hónapra olcsóbb árukkal találkozik, és a fizetése egyre többet ér. De a közgazdászkörökben „defláció” néven ismert folyamat könnyen negatív spirálba taszíthatja a gazdaságot: az árcsökkenés
hatására a lakosság (de akár a vállalati szektor is) elodázhatja a vásárlásait, ezért a boltokban felhalmozódnak az eladatlan készletek; erre pedig a gyártó- és szolgáltató cégek nem is válaszolhatnak mással, mint leépítéssel.
Munkanélküliség, csökkenő lakossági vásárlóerő, újabb eladhatatlan árutömeg – és kész is a lefelé tartó spirál.

15 év stagnálás

Magyarországon persze egyelőre nem kell tartani attól a rémálomtól, ami – hasonló okok miatt – az 1990-es évek elejétől, bő egy évtizeden át Japánt sújtotta.

A világ máig egyik legpotensebb gazdaságának számító távol-keleti országban 1995 és 2013 között kisebb szünetekkel folyamatosan csökkentek az árak (2009-ben volt, hogy éves 2 százalékos ütemben), amit a szigetország jegybankja hatalmas gazdaságélénkítő csomagokkal sem tudott megállítani. 1998-ban „csak” 16 ezer milliárd jent (ez mai árfolyamon egy teljes évnyi magyar GDP) pumpáltak a gazdaságba, és 2006- ig nullán tartották az irányadó kamatokat, hogy beinduljon végre a növekedés. Inkább kevesebb, mint több sikerrel, ugyanis az egymást követő negyedévekben átlagosan legfeljebb stagnálást sikerült elérni.

Kína: „hab a tortán”

Szerencsére itthon jobb a helyzet. Japánban ugyanis az elhúzódó deflációnak strukturális okai voltak: az alacsony kamatlábon egyre több céget hitelező bankok ügyfelei közül mind több vált fizetésképtelenné, ezek adósságának újrastrukturálására pedig a hitelintézetek újabb kölcsönöket nyújtva még inkább elmélyítették a bajt. Ez persze bankcsődökhöz vezetett, a lakosság pedig – nehogy bent ragadjanak a megtakarításai – betétek helyett inkább állampapírokba fektetett. A csökkenő banki források miatt viszont a bankok egy idő után már csak kevesebb hitelt tudtak folyósítani. Egyre kevesebb pénz keringett a gazdaságban, ami – a változatlan árumennyiség mellett – tovább csökkenő árakhoz vezetett. Már csak a „hab volt a tortán”, hogy az akkoriban Kínából tömegével érkező olcsó áruk még egyet taszítottak a japán árszínvonalon.

Hasonló, de mégsem az

Magyarországon ugyan a kínai dömpingárutól a bankbetétből állampapírba (és befektetési alapokba) vándorló forint százmilliárdokig több, az előbb felsorolt építőkocka is megtalálható, ám a helyzet sokkal jobb. Elsősorban azért, mert az árcsökkenést átmeneti állami szabályozás idézte elő és a rezsicsökkentésen kívül olyan külső tényezők segítették, amelyek hatása szintén nem tartós. Ilyen például az élelmiszerek árcsökkenése: az áprilisi inflációs jelentés szerint például a liszt 20 százalékkal olcsóbb, mint 12 hónappal azelőtt – köszönhetően a tavalyi, nagyon jó gabonatermésnek. Az üzemanyagok ára 2013 januárja óta esik, hiszen az olaj az ukrán és az iráni geopolitikai feszültségek ellenére sem drágult. Valószínűleg az általános árszínvonalat csökkentő egyik tényező sem marad fenn örökké, és akkor az infláció is visszatér a normális kerékvágásba, ami valójában ma is közelebb áll az ilyen „ársokkokat” kiszűrő – jelenleg 3,4 százalékos éves drágulást mutató – maginflációs mutatóhoz.

Magyarország jobban teljesít?

Magyarországon tehát az árak csökkenése nem okozta a gazdaság megtorpanását, hanem növekedéssel járt – ezt támasztja alá a kiskereskedelmi forgalom áprilisi kiugró, 6,6 százalékos bővülése, miközben a döntően állampapírokba és befektetési alapokba (!) áramló megtakarítások szintje is emelkedett. A negatív infláció ugyanakkor várhatóan nem marad meg hosszú távon: a „Nyugathoz” való fokozatos felzárkózás miatt egész Közép- Kelet-Európában emelkedő bérekkel és árakkal lehet számolni. Ez pedig hosszabb távon egyidejű bér- és ároldali inflációs nyomást is jelent.

Az euróövezet perifériális részén azonban már aggasztóbb a helyzet. Portugáliában harmadik hónapja negatív infláció mellett a GDP váratlanul csökkent (–0,6%), és hasonló a helyzet Olaszországban (0,5% infláció vs. –0,1% GDP), valamint Görögországban (–2%/–0,9%). Ezért a befektetési tanácsadók is a portfóliók átrendezését javasolják: deflációs időkben érdemes kicsit nagyobb súlyt helyezni a fix hozamú államkötvényekre, valamint a stabil osztalékot fizető részvényekre.

Magyar infláció

Facebook, te drága?

„Alaposan túlfeszített” – ezzel a vészjósló kifejezéssel illette szokásos féléves kongresszusi beszámolója végén a közösségi internetes és a biotechnológiai cégek árfolyamértékét Janet Yellen, az amerikai jegybank (Federeal Reserve, Fed) idén februárban megválasztott elnöke. Az amerikai és a nemzetközi pénzvilágra a legnagyobb hatást gyakorló bankár kijelentése általános meghökkenést keltett.

De inkább nyíltsága miatt: ilyen magaskormányzati-piacszabályozói pozícióból nem szokás kvázi befektetési tippeket adni (errea hivatalos válasz az volt, hogy nem konkrétcégeket, hanem azok tágabb csoportját érte az elmarasztalás). A kijelentés tartalmával ugyanis egyre nehezebb vitatkozni. A világszerte (így nálunk is) egyre többek által ismert cégek nyeresége ugyanis sokszor nem igazolja vissza a felfokozott várakozásokat. Az alap nélküli lelkesedés viszont könnyen vezethet az évek óta épülő tőzsdei „buborék” kipukkadásához, ami nagymértékű árfolyamesés-lavinát okozhat a világ börzéin. A történteket baljós fénnyel világítja meg, hogy amikor utoljára, 1998-ban az akkori Fed-elnök, Alan Greenspan hasonló kijelentést tett, két évre rá kipukkadt a „dotkom” lufi. A túlértékelt internetes cégek értéke egyetlen év alatt ötezermilliárd dollárral csökkent (ez 25-30 évnyi magyar GDP!). Hogy az amerikai Nasdaq elektronikus tőzsdén forgó internetes és technológiai részvények megérdemlik-e a válság 2009-es mélypontja óta mért, átlagos 125 százalékos árfolyam-emelkedést (mindeközben a világ tőzsdéi csak 50 százalékkal erősödtek), nehéz megmondani. A részvények értékelése ugyanis a jelenlegi pénzügyi helyzeten kívül nagymértékben a jövővel kapcsolatos várakozásoktól függ, azok pedig igencsak széles skálán mozognak, és a kisebb változásokra is érzékenyen reagálnak.

A világszerte már 1,32 milliárd (!) aktív felhasználóval rendelkező (ebből 829 millió naponta látogatja a közösségi oldalt) Facebook a felfokozott várakozásoknak köszönhetően csak az elmúlt 12 hónapban 120 százalékkal értékelődött fel, és 190 milliárd dolláros (42 ezer milliárd forintos) tőzsdei kapitalizációjával értékesebb, mint a patinás Coca-Cola üdítőital-gyártó, a Disney Stúdió vagy az Intel mikrochipgyártó monstrum.
A reklámbevételből élő Facebook már az egymást követő nyolcadik negyedévben ér el a vártnál magasabb profitot. Az idei második negyedévben a 2,91 milliárd dolláros (részvényenként 42 cent) nyereség 62 százaléka a jövőbeli növekedés szempontjából kiemelten fontos célcsoporttól, a mobilfelhasználóktól jön. Szintén jó, az előző három hónapnál 124 százalékkal magasabb (312 millió dollárnyi) eredménnyel zárta ugyanezt az időszakot az elsősorban Amerikában népszerű, 255 milliós felhasználói táború Twitter mikroblogoldal (a szintén a vártnál jobb profit adatra egy este alatt közel 40 százalékot drágultak a papírok), és az elsősorban üzleti orientációjú adatbázist építő LinkedIn (533,9 millió dollár) is.

Utóbbi üzleti modellje egyébként eltérő, havi előfizetési díjra épít, ezért talán kevésbé van kitéve az ingadozásoknak.
A reklámbevételek hektikus váltakozása ugyanis az egyik kockázati faktor az arra építő internetes társaságok eredményelőrejelzéseiben. Kritikusai szerint a Facebook hiába bővíti felhasználóinak számát dinamikusan Ázsiában, nem tudja pénzre váltani. A második legnépesebbnek számító, 100 milliós indiai felhasználói tábor a bevételeknek csak 0,1 (!) százalékát adja, az indiai piac internetes hirdetési bevételeit a Google dominálja. Hasonló növekedési probléma elé néz a LinkedIn is: 300 milliós táborának kétharmada Amerikán kívüli, ám a bevétel 60 százaléka a mára már telített USA-ból származik. A nyereségnövekedési lehetőségekhez képest ezek a részvények valóban drágáknak számítanak. A Facebook egy részvényre jutó árfolyam/nyereség hányadosa 79, míg az iparági átlag 44, a Google keresőóriásé 30, az átlagos tőzsdei cégeké (de például az iPhone okostelefont gyártó Apple-é is) 18 körüli. A tőzsdei kurzust az árbevételhez viszonyítva pedig tízszeres a különbség a „hétköznapi” társaságokhoz képest.

A tőzsdei guruk ugyanakkor nem tartják annyira rossznak a közösségi oldalakat működtető társaságok részvényeit. A gyakran több évtizedes tapasztalatot összegző ökölszabályok szerint egyes esetekben ezek a cégek sok nagy nevű multit is túlszárnyalhatnak. Az 1977 és 1990 között a világ egyik legnagyobb alapját, a Fidelity Magellan Fundot kezelő amerikai Peter Lynch például több fantáziát lát a Facebookban, mint a Windows-programot kifejlesztő Microsoftban, a Google-ban vagy a Coca-Cola üdítőital-gyártóban. A Facebook eredménye folyamatosan nő, a P/E hányados erre az ütemre vetítve nem is olyan magas (1,23). A cég ráadásul alacsony eladósodottságú, ami pénzügyi stabilitásra utal. A gyakran a részvényelemzés atyjának nevezett, és alulértékelt papírokat kereső Benjamin Graham a Twitter papírjait sorolja egy kalap alá a Facebookén kívül a McDonald’séval (és előbbre a Citigroup bankóriásénál), a konzervatívnak tartott Martin Zweig pedig a LinkedInnek ad jó osztályzatot az egy részvényre jutó nyereség hosszabb távú növekedési potenciálja miatt.