2014 március
2014 április 14
2014 április 25
2014 május 16
2014 június
2014 augusztus

2014 március

Vállalati kötvénypiac

A cégfelvásárlások az idei évtől egyre gyakoribbak lehetnek…

A részvények világszerte tapasztalható és2014-ben is várható árfolyam emelkedésének köszönhetően kiváló év elé néznek az átváltoztathatóható kötvények.

appleinc

Mint a részvénypiacokhoz kapcsolt értékpapírok, hasznot húznak a tőzsdék árfolyam-emelkedéséből, ezáltal olyan befektetők érdeklődését is felkelthetik, amelyek saját belső szabályzatuk révén közvetlen részvény-befektetésekkel nem élhetnek, ám a továbbra is alacsony kamatkörnyezetben szeretnének magasabb profitot elkönyvelni.

Tavaly 38,3 milliárd dollárra duplázódott a kibocsátás volumene (a legnagyobb a Yahoo internetes keresőóriás 1,25 milliárd dolláros ajánlata volt), idén még több kibocsátással számolnak Az így befolyó összeget pedig gyakran az ellenséges, vagy nem-kívánatos cégfelvásárlások kivédésére használják fel. A cégfelvásárlások az idei évtől egyre gyakoribbak lehetnek, a világ legnagyobb cégeinek (mint az Apple, a Microsoft vagy a Google) számláin ehhez összesen 2,8 ezer milliárd dollár készpénz parkol a becslések szerint.

Pro

Kockázatarányos kamatprémium
Csökkenő csődkockázat
Nagy készpénzhányad a vállalati könyvekben

Kontra

Magasabb árfolyam kockázat
Alacsony spread az államkötvényekéhez képest

A QUANTIS Alpha értékelése

Enyhe negatív kilátás

JOGI NYILATKOZAT

„A jelen dokumentum a QUANTIS Alpha Zrt. (1068 Budapest, Benczúr utca 44., felügyeleti engedélyszám: H-EN-III-1037/2012., nyilvántartja a Fővárosi Törvényszék Cégbírósága Cg.01-10-047076 cégjegyzékszámon) által készített reklámanyag. A jelen dokumentum nem tartalmaz befektetési ajánlást és befektetési tanácsadást, hanem a társaság szolgáltatásai iránti érdeklődés felkeltése céljából készült. A dokumentum nem a befektetési elemzés függetlenségének elomozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült és nem vonatkozik rá a befektetési elemzés terjesztését, közzétételét megelőző ügyletkötésre vonatkozó tilalom sem. A dokumentumból származó adatok pontosságáért az adatforrásként megjelölt szervezetek felelősek. A befektetések kockázatosak lehetnek, a jelen dokumentumban szereplő adatok nem elegendőek arra, hogy azok alapján bárki befektetési döntést hozzon. Társaságunk az adatok felhasználását szakértő támogatás nélkül nem javasolja és nem felel a jelen dokumentum alapján meghozott döntések hatásaiért. A dokumentumban szereplő tartalom felhasználásához társaságunk, illetve az adatforrásként megjelölt szervezetek hozzájárulása szükséges. További információ: www.quantisalpha.hu. A társaság felügyeleti hatósága a pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletét ellátó jogkörében a Magyar Nemzeti Bank: www.felugyelet.mnb.hu.”

2014 április 14

Globális államkötvény

A jegybanki stratégia…

Janet Yellen, a világ pénzpiacaira a legnagyobb hatást gyakorló amerikai jegybank (Federal Reserve; FED) újdonsült elnöke 2014 őszére tervezi a pénzjegynyomda leállítását, 2015 tavaszára pedig a kamatemelési ciklus beindítását.

A spanyol, az olasz és a portugál papírok például a német államkötvények dupláját ígérik, a gazdaságok konvergenciája miatt pedig a spreadek csökkenésével egy kamatemelési ciklusban is extra nyereséget hozhatnak. Szintén jó befektetésnek ígérkeznek a fejlődő országok magasabb kamatozású, euróban vagy dollárban kibocsátott államkötvényei, cserébe nem fizetési kockázatuk is magasabb a fejlett országok államkötvényeihez képest.

Államkötvény hozamok

Pro

Alacson kockázat
Magasabb hozam csak a fejlődő országok esetében van

Kontra

Alacsony hozamok
Közeledő kamatemelési ciklus

A QUANTIS Alpha értékelése

Enyhe negatív kilátás

JOGI NYILATKOZAT

„A jelen dokumentum a QUANTIS Alpha Zrt. (1068 Budapest, Benczúr utca 44., felügyeleti engedélyszám: H-EN-III-1037/2012., nyilvántartja a Fővárosi Törvényszék Cégbírósága Cg.01-10-047076 cégjegyzékszámon) által készített reklámanyag. A jelen dokumentum nem tartalmaz befektetési ajánlást és befektetési tanácsadást, hanem a társaság szolgáltatásai iránti érdeklődés felkeltése céljából készült. A dokumentum nem a befektetési elemzés függetlenségének elomozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült és nem vonatkozik rá a befektetési elemzés terjesztését, közzétételét megelőző ügyletkötésre vonatkozó tilalom sem. A dokumentumból származó adatok pontosságáért az adatforrásként megjelölt szervezetek felelősek. A befektetések kockázatosak lehetnek, a jelen dokumentumban szereplő adatok nem elegendőek arra, hogy azok alapján bárki befektetési döntést hozzon. Társaságunk az adatok felhasználását szakértő támogatás nélkül nem javasolja és nem felel a jelen dokumentum alapján meghozott döntések hatásaiért. A dokumentumban szereplő tartalom felhasználásához társaságunk, illetve az adatforrásként megjelölt szervezetek hozzájárulása szükséges. További információ: www.quantisalpha.hu. A társaság felügyeleti hatósága a pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletét ellátó jogkörében a Magyar Nemzeti Bank: www.felugyelet.mnb.hu.”

2014 április 25

„HIGH YIELD” kötvények

…csúcsra ugrott a magas kamatozású vállalati kötvények kibocsátása…

Március közepére 25 hetes csúcsra ugrott a magas kamatozású vállalati kötvények kibocsátása az Egyesült Államokban.

A dollárhozamok emelkedése, és a magasabb hozamot kínáló fejlődő piacokon tapasztalt kisebb-nagyobb turbulenciák a vállalati kötvények iránti kereslet élénküléséhez vezetett. Az állampapírokénál (azaz az államénál) nagyobb, de azért mégsem jelentős visszafizetési kockázatért fizetett pluszkamat átlagosan 5,4 százalék volt, de a gyengébb besorolású cégek kötvényeit éves 6-7 százalékos hozam mellett is meg lehet venni.

A vállalati kötvények iránti kereslet az év hátralévő részében is erős maradhat. A magasabb hozam és a szűkülő spread ugyanis csökkenti a leértékelődés kockázatát. A kötvények csődkockázata pedig alacsony marad köszönhetően a vállalati jövedelmezőség javulásának. Az USA-ban a vállalati nyereségek sosem látott magasságba, a GDP 11 százalékára nőttek, elsősorban a válság miatt alacsonyra fogott béreknek köszönhetően.

High yield hozamok

Pro

Kockázatarányos kamatprémium
Csökkenő csődkockázat
Magas vállalati készpénzhányad

Kontra

Magasabb árfolyam kockázat
Csökkenő spread az állampapírokéhoz képest

A QUANTIS Alpha értékelése

Enyhe negatív kilátás

JOGI NYILATKOZAT

„A jelen dokumentum a QUANTIS Alpha Zrt. (1068 Budapest, Benczúr utca 44., felügyeleti engedélyszám: H-EN-III-1037/2012., nyilvántartja a Fővárosi Törvényszék Cégbírósága Cg.01-10-047076 cégjegyzékszámon) által készített reklámanyag. A jelen dokumentum nem tartalmaz befektetési ajánlást és befektetési tanácsadást, hanem a társaság szolgáltatásai iránti érdeklődés felkeltése céljából készült. A dokumentum nem a befektetési elemzés függetlenségének elomozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült és nem vonatkozik rá a befektetési elemzés terjesztését, közzétételét megelőző ügyletkötésre vonatkozó tilalom sem. A dokumentumból származó adatok pontosságáért az adatforrásként megjelölt szervezetek felelősek. A befektetések kockázatosak lehetnek, a jelen dokumentumban szereplő adatok nem elegendőek arra, hogy azok alapján bárki befektetési döntést hozzon. Társaságunk az adatok felhasználását szakértő támogatás nélkül nem javasolja és nem felel a jelen dokumentum alapján meghozott döntések hatásaiért. A dokumentumban szereplő tartalom felhasználásához társaságunk, illetve az adatforrásként megjelölt szervezetek hozzájárulása szükséges. További információ: www.quantisalpha.hu. A társaság felügyeleti hatósága a pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletét ellátó jogkörében a Magyar Nemzeti Bank: www.felugyelet.mnb.hu.”

2014 május 16

Magas hozamú vállalati kötvények

A bankok túlzottan óvatos hitelezési politikájának köszönhetően egyre népszerűbbek az alternatív finanszírozási megoldások, ezt bizonyítja például a francia Numericable francia telekommunikációs cég legutóbbi kötvénykibocsátása.

A francia tőzsdén is szereplő, jelentős országos optikai kábelhálózattal rendelkező társaság rekordnagyságú, 7,9 milliárd eurós (2400 milliárd forintnak megfelelő) magas kamatozású kötvény kibocsátásból fizette ki a Vivendi médiaóriás mobilszolgáltatója, a most felvásárolt SFR vételárát. A vállalati kötvénypiac folyamatosan erősödik, amint a cégfelvásárlások száma – az előrejelzések alapján – nő az év folyamán. Pip McCrostie, az E&Y nemzetközi pénzügyi tanácsadó cég illetékes alelnöke szerint utóbbinál fordulópont lehet az idei év a megelőző időszak stagnáló üzletmenete után. A finanszírozás pedig a bankhitelről az alternatív módozatokra helyeződik át: a Deloitte tanácsadó vállalat adatai azt tanúsítják, hogy a különféle intézményi befektetők kölcsönzési aktivitása megháromszorozódott 2013 első negyedévéhez képest.

Pro

növekvő felvásárlási piac
csökkenő csődkockázat
kockázatarányos kamatprémium
magas vállalati készpénzhányad

Kontra

magasabb árfolyamkockázat
csökkenő spread az állampapírokéhoz képes

A QUANTIS Alpha értékelése

Enyhe pozitív kilátás

JOGI NYILATKOZAT

„A jelen dokumentum a QUANTIS Alpha Zrt. (1068 Budapest, Benczúr utca 44., felügyeleti engedélyszám: H-EN-III-1037/2012., nyilvántartja a Fővárosi Törvényszék Cégbírósága Cg.01-10-047076 cégjegyzékszámon) által készített reklámanyag. A jelen dokumentum nem tartalmaz befektetési ajánlást és befektetési tanácsadást, hanem a társaság szolgáltatásai iránti érdeklődés felkeltése céljából készült. A dokumentum nem a befektetési elemzés függetlenségének elomozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült és nem vonatkozik rá a befektetési elemzés terjesztését, közzétételét megelőző ügyletkötésre vonatkozó tilalom sem. A dokumentumból származó adatok pontosságáért az adatforrásként megjelölt szervezetek felelősek. A befektetések kockázatosak lehetnek, a jelen dokumentumban szereplő adatok nem elegendőek arra, hogy azok alapján bárki befektetési döntést hozzon. Társaságunk az adatok felhasználását szakértő támogatás nélkül nem javasolja és nem felel a jelen dokumentum alapján meghozott döntések hatásaiért. A dokumentumban szereplő tartalom felhasználásához társaságunk, illetve az adatforrásként megjelölt szervezetek hozzájárulása szükséges. További információ: www.quantisalpha.hu. A társaság felügyeleti hatósága a pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletét ellátó jogkörében a Magyar Nemzeti Bank: www.felugyelet.mnb.hu.”

2014 június

Fejlett piaci kötvény

A tengerentúlon a 2 százalékra emelkedő infláció indította be a kamatemelési félelmeket, és szinte pillanatok alatt 2,65 százalékra emelte a 10 éves amerikai állampapírok éves hozamát. Európában pedig a gyakorlatilag „nulla” kamat miatt nincs sok esély, hogy az eurós államkötvények további hozamcsökkenése a papírok, illetve az azokat tartó alapok felértékelődéséhez vezessen.

A globális kötvénypiac tehát az óceán túlpartján és az „öreg kontinensen” is egyre kevésbé számít jó befektetési célpontnak. Ráadásul az elmúlt évek egyik leggyümölcsözőbb invesztíciójának bizonyult vállalati kötvényekből is úgy tűnik, elfogyott a lendület. Ezek az állampapíroknál magasabb nyereséget kínáló értékpapírok ugyanis, amint az irányadó hozamok lefelé indultak, jelentős többlethozammal ajándékozták meg tulajdonosaikat. Ám éppen a nagy népszerűség miatt ezek a kötvények is gyorsan megdrágultak, ezért mára már elveszett a kamatelőny nagy része, és ezzel a felértékelődési potenciál is. A kötvényeket kibocsátó amerikai vállalatok például még 2011 végén is kénytelenek voltak 8 százalékpont felárat fizetni az óvatos befektetőknek, bár addigra ez a különbség már kevesebb mint 3 százalékpontra csökkent.

Német 10 éves államkötvény hozama

Pro

lassú gazdasági növekedés
magas meredekség

Kontra

fenntarthatatlanul alacsony kamatszint
inflációs kockázatok a pénznyomtatás miatt
kedvezőtlen adósság/GDP dinamika

A QUANTIS Alpha értékelése

Enyhe negatív kilátás

JOGI NYILATKOZAT

„A jelen dokumentum a QUANTIS Alpha Zrt. (1068 Budapest, Benczúr utca 44., felügyeleti engedélyszám: H-EN-III-1037/2012., nyilvántartja a Fővárosi Törvényszék Cégbírósága Cg.01-10-047076 cégjegyzékszámon) által készített reklámanyag. A jelen dokumentum nem tartalmaz befektetési ajánlást és befektetési tanácsadást, hanem a társaság szolgáltatásai iránti érdeklődés felkeltése céljából készült. A dokumentum nem a befektetési elemzés függetlenségének elomozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült és nem vonatkozik rá a befektetési elemzés terjesztését, közzétételét megelőző ügyletkötésre vonatkozó tilalom sem. A dokumentumból származó adatok pontosságáért az adatforrásként megjelölt szervezetek felelősek. A befektetések kockázatosak lehetnek, a jelen dokumentumban szereplő adatok nem elegendőek arra, hogy azok alapján bárki befektetési döntést hozzon. Társaságunk az adatok felhasználását szakértő támogatás nélkül nem javasolja és nem felel a jelen dokumentum alapján meghozott döntések hatásaiért. A dokumentumban szereplő tartalom felhasználásához társaságunk, illetve az adatforrásként megjelölt szervezetek hozzájárulása szükséges. További információ: www.quantisalpha.hu. A társaság felügyeleti hatósága a pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletét ellátó jogkörében a Magyar Nemzeti Bank: www.felugyelet.mnb.hu.”

2014 augusztus

Eurókötvények

Gyakorlatilag a lehetséges legalacsonyabb szintre mérsékelte az euróhitelekre, -betétekre és -kötvényekre irányadó alapkamatot júniusban az Európai Központi Bank. A 0,25 százalékról 0,15 százalékra csökkentett ráta ugyanis az euróövezet jegybankja és a nagy pénzintézetek közötti tranzakciókra vonatkozik, az ennél alacsonyabb hozamszintű bankbetéteknél már negatív kamatlábat eredményez.

Ez annyit jelent, hogyha valaki euróbetétben helyezi el a pénzét, vagy a szintén euróban kibocsátott biztonságos, rövid lejáratú német államkötvényekben fialtat, negatív kamatlábbal szembesül. Mario Draghi európai jegybankelnök augusztus elején ráadásul további, a forgalomban lévő pénzmennyiséget növelő eszközök „bevetéséről” beszélt, amivel szándékolt nyomást gyakorolt az euró gyengítésére a dollárral szemben. Erre az export versenyképesség-javítása érdekében volt szükség, ám másik megnyilatkozásával – miszerint további kamatcsökkentés egyelőre nincs kilátásban – együtt mindez azt jelenti, hogy az euróalapú kötvények tartása több kockázattal jár, mint amennyi nyereséggel kecsegtet.

Pro

alacsony kockázat
egységesülő monetáris politika

Kontra

fenntarthatatlanul alacsony kamatszint
közeledő kamatemelési ciklus
inflációs kockázatok a pénznyomtatás miatt

A QUANTIS Alpha értékelése

Semleges

JOGI NYILATKOZAT

„A jelen dokumentum a QUANTIS Alpha Zrt. (1068 Budapest, Benczúr utca 44., felügyeleti engedélyszám: H-EN-III-1037/2012., nyilvántartja a Fővárosi Törvényszék Cégbírósága Cg.01-10-047076 cégjegyzékszámon) által készített reklámanyag. A jelen dokumentum nem tartalmaz befektetési ajánlást és befektetési tanácsadást, hanem a társaság szolgáltatásai iránti érdeklődés felkeltése céljából készült. A dokumentum nem a befektetési elemzés függetlenségének elomozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült és nem vonatkozik rá a befektetési elemzés terjesztését, közzétételét megelőző ügyletkötésre vonatkozó tilalom sem. A dokumentumból származó adatok pontosságáért az adatforrásként megjelölt szervezetek felelősek. A befektetések kockázatosak lehetnek, a jelen dokumentumban szereplő adatok nem elegendőek arra, hogy azok alapján bárki befektetési döntést hozzon. Társaságunk az adatok felhasználását szakértő támogatás nélkül nem javasolja és nem felel a jelen dokumentum alapján meghozott döntések hatásaiért. A dokumentumban szereplő tartalom felhasználásához társaságunk, illetve az adatforrásként megjelölt szervezetek hozzájárulása szükséges. További információ: www.quantisalpha.hu. A társaság felügyeleti hatósága a pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletét ellátó jogkörében a Magyar Nemzeti Bank: www.felugyelet.mnb.hu.”

Oldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás