[vc_single_image image=”3529″ img_size=”full”][vc_tabs][vc_tab title=”2014 március” tab_id=”1401652138-1-93″]

Kína

Így is jóval a világ átlag felett nő a kínai gazdaság…

Trendfordulót sejtet, hogy a pénzügyi válság kezdete óta a legnagyobb mértékben, 18,1 százalékkal csökkent februárban a kínai export. Ez több mint duplája az előzetes becsléseknek, igazi hidegzuhany az elmúlt évtizedekben az export–vezérelt, átlagosan évi 10 százalékos gazdasági növekedésen „edződött” befektetőknek.

chinaship

Mindazonáltal még így is jóval a világ átlag felett nő a kínai gazdaság – áll a Világbank legfrissebb előrejelzésében. Ezért továbbra is jó befektetési cél, egy kisebb korrekció pedig különösen jó beszállási pontot jelenthet az ázsiai ország részvénypiacára.

Míg a GDP idén 3,2, jövőre és 2016-ban 3,4, illetve 3,5 százalékkal nőhet világszerte, addig Kínában 7 százalék fölötti bővülést jeleznek. Az ország óriási feldolgozóipari kapacitással rendelkezik, a munkaerő még mindig olcsó, a világ legnépesebb országaként 2020-ig a világ első számú gazdasági hatalma lehet a lassan öregedő társadalom és az ingatlanpiaci buborék ellenére.

 

 

 

[vc_single_image image=”3579″ img_size=”full” animate=”afc”][vc_iconbox icon=”plus-circle” iconpos=”left” title=”Pro”] Még mindig nagyon magas növekedés
A világ legnépesebb országa
A kormányzat jó akaratérvényesítési képessége
Kedvező értékeltség

[/vc_iconbox][vc_iconbox icon=”minus-circle” iconpos=”left” title=”Kontra”] Sokszor megbízhatatlan statisztikák
Dráguló munkaerő
Túlzott állami kontroll
Túlzott hitelezés és beruházások
Öregedő társadalom, nyugdíj problémák

[/vc_iconbox][vc_iconbox icon=”chevron-circle-up” iconpos=”left” title=”A QUANTIS Alpha értékelése”]Erős pozitív kilátás
[/vc_iconbox]
[vc_separator icon=”globe”]

 

 

JOGI NYILATKOZAT

„A jelen dokumentum a QUANTIS Alpha Zrt. (1068 Budapest, Benczúr utca 44., felügyeleti engedélyszám: H-EN-III-1037/2012., nyilvántartja a Fővárosi Törvényszék Cégbírósága Cg.01-10-047076 cégjegyzékszámon) által készített reklámanyag. A jelen dokumentum nem tartalmaz befektetési ajánlást és befektetési tanácsadást, hanem a társaság szolgáltatásai iránti érdeklődés felkeltése céljából készült. A dokumentum nem a befektetési elemzés függetlenségének elomozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült és nem vonatkozik rá a befektetési elemzés terjesztését, közzétételét megelőző ügyletkötésre vonatkozó tilalom sem. A dokumentumból származó adatok pontosságáért az adatforrásként megjelölt szervezetek felelősek. A befektetések kockázatosak lehetnek, a jelen dokumentumban szereplő adatok nem elegendőek arra, hogy azok alapján bárki befektetési döntést hozzon. Társaságunk az adatok felhasználását szakértő támogatás nélkül nem javasolja és nem felel a jelen dokumentum alapján meghozott döntések hatásaiért. A dokumentumban szereplő tartalom felhasználásához társaságunk, illetve az adatforrásként megjelölt szervezetek hozzájárulása szükséges. További információ: www.quantisalpha.hu. A társaság felügyeleti hatósága a pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletét ellátó jogkörében a Magyar Nemzeti Bank: www.felugyelet.mnb.hu.”

[/vc_tab][vc_tab title=”2014 április” tab_id=”1401652138-2-44″]

Kína

Kína lassul…

Kína lassul, mert lassulni akar – a minőségi 6-7 százalékos bővülési ütem jobb, mint egy „ész nélküli” 8-10 százalékos, hosszú távon fenntarthatatlan növekedés –, summázható a világ nagy befektetési bankjainak véleménye.

 

A kínai átalakulás részeként jelenleg zajlik ugyanis a beruházásalapú növekedésről a fogyasztásalapúra való áttérés, amely reformokat, új szektorok létrejöttét jelenti, és óhatatlanul együtt jár az ütem mérséklődésével.

A visszafogottabb növekedés nem is árt: a kínai pénzügyi rendszer megbízhatóságát tette próbára nemrég egy Csiangszu tartományi hitelintézet, amely a híresztelések szerint belebukott a felelőtlen hitelezésbe. Mindenesetre a korlát nélküli beruházásoknak – úgy tűnik – lassan végük. Az ingatlanpiaci buborék például – és vele az azt finanszírozó „hitellufi” – kipukkanni látszik: az idei első negyedévben Pekingben és a külföldi befektetések központjának számító Sanghajban, illetve Sencsenben 40 százalékkal estek a lakásvásárlások. Igaz, az árak növekedése egyelőre még nem tört meg.

 

 

Kínai nagyvárosi lakáseladások

[vc_single_image image=”4007″ img_size=”full” animate=”afc”][vc_iconbox icon=”plus-circle” iconpos=”left” title=”Pro”]

Magas növekedés
Óriási belső piac
Gyors központi akaratérvényesítés
Kedvező értékeltség

[/vc_iconbox][vc_iconbox icon=”minus-circle” iconpos=”left” title=”Kontra”]

Megbízhatatlan statisztikák
Dráguló munkaerő
Elöregedő társadalom

Túlzott hitelezés és beruházások
Öregedő társadalom, nyugdíj problémák

[/vc_iconbox][vc_iconbox icon=”chevron-circle-up” iconpos=”left” title=”A QUANTIS Alpha értékelése”]Erős pozitív kilátás
[/vc_iconbox]
[vc_separator icon=”globe”]

 

 

JOGI NYILATKOZAT

„A jelen dokumentum a QUANTIS Alpha Zrt. (1068 Budapest, Benczúr utca 44., felügyeleti engedélyszám: H-EN-III-1037/2012., nyilvántartja a Fővárosi Törvényszék Cégbírósága Cg.01-10-047076 cégjegyzékszámon) által készített reklámanyag. A jelen dokumentum nem tartalmaz befektetési ajánlást és befektetési tanácsadást, hanem a társaság szolgáltatásai iránti érdeklődés felkeltése céljából készült. A dokumentum nem a befektetési elemzés függetlenségének elomozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült és nem vonatkozik rá a befektetési elemzés terjesztését, közzétételét megelőző ügyletkötésre vonatkozó tilalom sem. A dokumentumból származó adatok pontosságáért az adatforrásként megjelölt szervezetek felelősek. A befektetések kockázatosak lehetnek, a jelen dokumentumban szereplő adatok nem elegendőek arra, hogy azok alapján bárki befektetési döntést hozzon. Társaságunk az adatok felhasználását szakértő támogatás nélkül nem javasolja és nem felel a jelen dokumentum alapján meghozott döntések hatásaiért. A dokumentumban szereplő tartalom felhasználásához társaságunk, illetve az adatforrásként megjelölt szervezetek hozzájárulása szükséges. További információ: www.quantisalpha.hu. A társaság felügyeleti hatósága a pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletét ellátó jogkörében a Magyar Nemzeti Bank: www.felugyelet.mnb.hu.”

[/vc_tab][vc_tab title=”2014 május” tab_id=”1401899720804-2-0″]

KÍNA

Bár a gazdaság továbbra is a globális átlag fölötti mértékben nő (az idei első negyedévben 7,4 százalékos GDP-emelkedést mértek az elmúlt év hasonló időszakához képest), az elmúlt évek talán túlzott beruházási láza okán kialakult ingatlanpiaci buborék komoly veszélyt rejt – figyelmeztet a neves Standard & Poor’s hitelminősítő.

 

 

A nemzetközi befektetők számára mérvadó amerikai székhelyű társaság az ingatlanpiac lassulását komoly rizikófaktornak tartja, a legfrissebb makrogazdasági mutatók pedig mintha alátámasztanák az óvatosságra intő jeleket. Az új építésű lakások eladása az 54 nagyvárost vizsgáló hongkongi központú Centaline Group ingatlan-tanácsadó statisztikái alapján négyéves mélypontra esett: a csökkenés mértéke a 12 hónappal ezelőtti helyzethez képest 47 százalékos. Ez pedig nemcsak az ingatlanpiacot, de az óriási mértékű hitelezésen keresztül a pénzügyi rendszert és végső soron a gazdasági növekedést is sérülékenyebbé teszi.

 

 

 

[vc_single_image image=”4203″ img_size=”full” animate=”afc”][vc_separator type=”invisible” icon=”star”][vc_iconbox icon=”plus-circle” iconpos=”left” title=”Pro”]magas növekedés
óriási belső piac
gyors központi akaratérvényesítés
kedvező értékeltség[/vc_iconbox][vc_separator type=”invisible” icon=”star”][vc_iconbox icon=”minus-circle” iconpos=”left” title=”Kontra”]megbízhatatlan statisztikák
dráguló munkaerő
elöregedő társadalom
túlzott beruházások[/vc_iconbox][vc_separator type=”invisible” icon=”star”][vc_iconbox icon=”chevron-circle-up” iconpos=”left” title=”A QUANTIS Alpha értékelése”]Enyhe pozitív kilátás[/vc_iconbox]
[vc_separator icon=”globe”]

 

 

JOGI NYILATKOZAT

„A jelen dokumentum a QUANTIS Alpha Zrt. (1068 Budapest, Benczúr utca 44., felügyeleti engedélyszám: H-EN-III-1037/2012., nyilvántartja a Fővárosi Törvényszék Cégbírósága Cg.01-10-047076 cégjegyzékszámon) által készített reklámanyag. A jelen dokumentum nem tartalmaz befektetési ajánlást és befektetési tanácsadást, hanem a társaság szolgáltatásai iránti érdeklődés felkeltése céljából készült. A dokumentum nem a befektetési elemzés függetlenségének elomozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült és nem vonatkozik rá a befektetési elemzés terjesztését, közzétételét megelőző ügyletkötésre vonatkozó tilalom sem. A dokumentumból származó adatok pontosságáért az adatforrásként megjelölt szervezetek felelősek. A befektetések kockázatosak lehetnek, a jelen dokumentumban szereplő adatok nem elegendőek arra, hogy azok alapján bárki befektetési döntést hozzon. Társaságunk az adatok felhasználását szakértő támogatás nélkül nem javasolja és nem felel a jelen dokumentum alapján meghozott döntések hatásaiért. A dokumentumban szereplő tartalom felhasználásához társaságunk, illetve az adatforrásként megjelölt szervezetek hozzájárulása szükséges. További információ: www.quantisalpha.hu. A társaság felügyeleti hatósága a pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletét ellátó jogkörében a Magyar Nemzeti Bank: www.felugyelet.mnb.hu.”

[/vc_tab][vc_tab title=”2014 június” tab_id=”1405511331145-3-3″ active=”yes”]

KÍNA

Vannak még tartalékok a világ legnagyobb gazdaságában, ami újabb és újabb indokot szolgáltathat a világ nagy nyugdíjalapjainak és befektetési bankjainak, hogy még feljebb nyomják a tőzsdei részvények árfolyamát.

 

 

Legutoljára a napelembizniszben, amelyben az Egyesült Államok éppen most tervezi a vámok növelését a kínai gyártók olcsó termékeire. A távol-keleti konkurencia gyakorlatilag ellehetetleníti a tengerentúli gyártókat. Ugyan az amerikai kormány már korábban is „büntette” a kínai importot, ám a szabályozást eddig különféle trükkökkel (például bizonyos összetevők gyártásának Tajvanra helyezésével) ki lehetett játszani. A napelemágazat persze csak egy a sok közül, amelyiknek következtében az áprilisi adatok szerint 16 százalékkal nőtt az USA Kínából származó importja. Amerika importja ugyanebben a hónapban 47 milliárd dollárral haladta meg a kivitelt. A romló fizetési mérleg elsősorban az amerikaiak növekvő autó- és mobiltelefon-vásárlási kedvének számlája írható.

 

 

 

[vc_single_image image=”4848″ img_size=”full” animate=”afc”][vc_separator type=”invisible” icon=”star”][vc_iconbox icon=”plus-circle” iconpos=”left” title=”Pro”] magas növekedés
óriási belső piac
gyors központi akaratérvényesítés
kedvező értékeltség[/vc_iconbox][vc_separator type=”invisible” icon=”star”][vc_iconbox icon=”minus-circle” iconpos=”left” title=”Kontra”] megbízhatatlan statisztikák
dráguló munkaerő
elöregedő társadalom
túlzott beruházások[/vc_iconbox][vc_separator type=”invisible” icon=”star”][vc_iconbox icon=”chevron-circle-up” iconpos=”left” title=”A QUANTIS Alpha értékelése”]Enyhe pozitív kilátás[/vc_iconbox]
[vc_separator icon=”globe”]

 

 

JOGI NYILATKOZAT

„A jelen dokumentum a QUANTIS Alpha Zrt. (1068 Budapest, Benczúr utca 44., felügyeleti engedélyszám: H-EN-III-1037/2012., nyilvántartja a Fővárosi Törvényszék Cégbírósága Cg.01-10-047076 cégjegyzékszámon) által készített reklámanyag. A jelen dokumentum nem tartalmaz befektetési ajánlást és befektetési tanácsadást, hanem a társaság szolgáltatásai iránti érdeklődés felkeltése céljából készült. A dokumentum nem a befektetési elemzés függetlenségének elomozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült és nem vonatkozik rá a befektetési elemzés terjesztését, közzétételét megelőző ügyletkötésre vonatkozó tilalom sem. A dokumentumból származó adatok pontosságáért az adatforrásként megjelölt szervezetek felelősek. A befektetések kockázatosak lehetnek, a jelen dokumentumban szereplő adatok nem elegendőek arra, hogy azok alapján bárki befektetési döntést hozzon. Társaságunk az adatok felhasználását szakértő támogatás nélkül nem javasolja és nem felel a jelen dokumentum alapján meghozott döntések hatásaiért. A dokumentumban szereplő tartalom felhasználásához társaságunk, illetve az adatforrásként megjelölt szervezetek hozzájárulása szükséges. További információ: www.quantisalpha.hu. A társaság felügyeleti hatósága a pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletét ellátó jogkörében a Magyar Nemzeti Bank: www.felugyelet.mnb.hu.”

[/vc_tab][/vc_tabs]

Oldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás