[vc_single_image image=”3529″ img_size=”full”]
[vc_tabs][vc_tab title=”2014 március” tab_id=”1405514718-1-83″]

Kelet-Európa

A pénzügyi válság elindulása után idén lehet az első olyan év, amikor mindegyik országban nőnek majd a befektetések….

Az első becslések alapján a tavalyi 0,9 százalék után 2014-ben átlagosan 2,2 százalékkal nőhetnek a régió gazdaságai, kétszer olyan nagymértékben, mint a fejlettebb országokat tömörítő euró-övezet.

margaretbridge

A pénzügyi válság elindulása után idén lehet az első olyan év, amikor mindegyik országban nőnek majd a befektetések.

A régió tőzsdéi ugyanakkor meglehetősen alulértékeltek: míg például a francia börze 23-szoros árfolyam nyereség aránnyal forog (azaz egy gall tőzsdei cég éves nyereségének ennyiszereséért is megvásárolják a részvényeit) és Németországban is 15-ös a szorzó, addig a magyar részvényeknél ez az érték mindössze 8 körüli. A régiós papírok egyelőre kimaradtak a tavaly világszerte tapasztalt raliból, amit idén illetve a következő években pótolhatnak majd.

 

 

 

[vc_single_image image=”3571″ img_size=”full” animate=”afc”][vc_iconbox icon=”plus-circle” iconpos=”left” title=”Pro”] Alacsony értékeltség
Viszonylag magas növekedés
Alacsony infláció

[/vc_iconbox][vc_iconbox icon=”minus-circle” iconpos=”left” title=”Kontra”] Sérülékenység a globális folyamatokra
Megemelkedett geopolitikai kockázat Oroszország miatt

[/vc_iconbox][vc_iconbox icon=”chevron-circle-up” iconpos=”left” title=”A QUANTIS Alpha értékelése”]Enyhe pozitív kilátás[/vc_iconbox]
[/vc_tab][vc_tab title=”2014 június” tab_id=”1405515340163-2-3″]

Lengyelország

A várakozásoknál kissé jobban alakult Lengyelország első negyedéves GDPstatisztikája, a 3,4 százalékos látványos növekedési ütem mögött meghúzódó folyamatok azonban ellentmondásosak. A 2013 első negyedévéhez képest 3,4 százalékos növekedés elsősorban a belső kereslet erősödésének köszönhető.

A fontos partnernek számító Oroszország gazdaságának feltételezett lassulása Varsóra is hatással lesz. A beruházások 12 hónap alatt 10,7 százalékkal nőttek (a tavalyi utolsó negyedévben mindössze 2 százalékos volt a bővülés), a befektetések zömét ugyanakkor uniós strukturális alapok finanszírozták. A hitelállomány viszont alacsony, csakúgy, mint a vállalatok készpénzállománya. A közvetlen külföldi tőkeberuházás alig-alig csordogál, az export pedig negyedévről negyedévre kiugró mértékben ingadozik. A következő évekre jósolt 4 százalék körüli növekedésben nagy szerepe lehet az exportnak, a lengyel vállalkozások külföldi értékesítése idén és 2015-ben is 10 százalék körüli mértékben nőhet.

 

Lengyelország fő exportpiacai

[vc_single_image image=”4892″ img_size=”full” animate=”afc” img_link_large=”yes”][vc_iconbox icon=”plus-circle” iconpos=”left” title=”Pro”] átlagos értékeltség
fejlett tőkepiac
alacsony eladósodottság[/vc_iconbox][vc_iconbox icon=”minus-circle” iconpos=”left” title=”Kontra”] nemzetközi/geopolitikai kockázatok
oroszellenes diplomácia[/vc_iconbox][vc_iconbox icon=”dot-circle-o” iconpos=”left” title=”A QUANTIS Alpha értékelése”]Semleges[/vc_iconbox]
[/vc_tab][vc_tab title=”2014 augusztus” tab_id=”1410281106370-2-1″ active=”yes”]

Kelet-Európa

Kétéves mélypontra, 316 forintig gyengült a nemzeti fizetőeszköz árfolyama az euróhoz képest, de a többi vezető fizetőeszközhöz viszonyítva is jelentősen leértékelődött. Egyre több, egymástól független elemző azonban ennél is tovább megy: a következő hónapokra a 330 forintos, eddig még sosem látott kurzust sem tartják már lehetetlennek.

[vc_single_image image=”5345″ img_size=”full” img_link_large=”yes”]

A forint vásárlóerejét kedvezőtlenül érintő gyengülés hátterében több, egymástól független hazai és nemzetközi faktor áll. Egyrészt a fokozódó geopolitikai feszültség: az orosz–ukrán, az amerikai–iraki és az izraeli–palesztin fegyveres konfliktus elmélyülésére a nagy nemzetközi befektetési és nyugdíjalapok a kockázatosabb (például fejlődő piaci) invesztícióik csökkentésével reagálnak. A jellemzően a minimális kockázatú dollárállamkötvényekbe való átcsoportosítást erősíti a 2015-re várható amerikai kamatemelés is. Másrészt a hazai helyzet sem rózsás. A több lépcsőben 2,1 százalékra mérsékelt alapkamat már nem elég csábító a külföldi befektetőknek, ráadásul a hazai bankrendszer is komoly „csapás” előtt áll. Az őszre tervezett kormányzati devizahiteles-mentő csomag az előzetes számítások szerint 900 milliárd forintos kárt okozhat a gazdasági növekedés fontos hajtóerejének tekintett hazai pénzügyi rendszer számára.

[vc_single_image image=”5346″ img_size=”full” img_link_large=”yes”][vc_separator type=”invisible” icon=”star”][vc_iconbox icon=”plus-circle” iconpos=”left” title=”Pro”]nincs árfolyamkockázat [/vc_iconbox][vc_iconbox icon=”minus-circle” iconpos=”left” title=”Kontra”]magas értékeltség
kiszámíthatatlan gazdasági környezet
alacsony részvénypiaci forgalom
politikai bizonytalanság
[/vc_iconbox][vc_iconbox icon=”chevron-circle-down” iconpos=”left” title=”A QUANTIS Alpha értékelése”]Enyhe negatív kilátás
[/vc_iconbox]
[/vc_tab][/vc_tabs][vc_separator icon=”globe”]

 

 

JOGI NYILATKOZAT

„A jelen dokumentum a QUANTIS Alpha Zrt. (1068 Budapest, Benczúr utca 44., felügyeleti engedélyszám: H-EN-III-1037/2012., nyilvántartja a Fővárosi Törvényszék Cégbírósága Cg.01-10-047076 cégjegyzékszámon) által készített reklámanyag. A jelen dokumentum nem tartalmaz befektetési ajánlást és befektetési tanácsadást, hanem a társaság szolgáltatásai iránti érdeklődés felkeltése céljából készült. A dokumentum nem a befektetési elemzés függetlenségének elomozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült és nem vonatkozik rá a befektetési elemzés terjesztését, közzétételét megelőző ügyletkötésre vonatkozó tilalom sem. A dokumentumból származó adatok pontosságáért az adatforrásként megjelölt szervezetek felelősek. A befektetések kockázatosak lehetnek, a jelen dokumentumban szereplő adatok nem elegendőek arra, hogy azok alapján bárki befektetési döntést hozzon. Társaságunk az adatok felhasználását szakértő támogatás nélkül nem javasolja és nem felel a jelen dokumentum alapján meghozott döntések hatásaiért. A dokumentumban szereplő tartalom felhasználásához társaságunk, illetve az adatforrásként megjelölt szervezetek hozzájárulása szükséges. További információ: www.quantisalpha.hu. A társaság felügyeleti hatósága a pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletét ellátó jogkörében a Magyar Nemzeti Bank: www.felugyelet.mnb.hu.”

Oldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás