Arculati elemek / logok

Vállalati vagyonbiztosítás – Felkészülni, vigyázz…

Miért?

A hazai vállalkozások működésük alatt számos olyan kockázattal találkoznak, amelyek kezeléséhez általános vagy speciális biztosítási védelem van szükséges. A tapasztalatok szerint sok magyar cég még mindig avult értéken, fontos kiegészítő fedezeteket kihagyva köti meg vállalati biztosításait. Az alacsony fedezeti érték, illetve a kiegészítő biztosítások hiánya pedig kárrendezéskor kellemetlen és zsebbevágó meglepetéseket okozhat. Már a tervezés folyamatába is ajánlott szakértőt bevonni, aki nem csak a szerződéskötésig, de akár a kárrendezésben is segítségünkre lehet.

Kinek?

Mikrovállalatoknál, ahol kisebb számú vagyontárgy biztosítása szükséges, elegendő lehet a biztosítótársaság alap biztosítási csomagja, de érdemes szem előtt tartani, hogy ez a helyzet a cég méretének növekedésével gyorsan megváltozhat. Egy nagyobb kisvállalkozásnál vagy egy középvállalatnál ugyanis már ajánlott modulokból összeállítani a működési kockázatokat lefedő vállalati biztosítást. Ezzel elkerülhető, hogy a vállalkozás olyan káreseményre biztosítsa magát, amilyenre nem is lenne szüksége, és fordítva. Nagyvállalatoknál pedig mindenkor teljesen egyedi konstrukciók szükségesek: – olyan biztosítási szerződések, amelyeket már összes részletükben az ügyfélre szabtak.

Hogyan?

A céges biztosítások a rengeteg speciális paraméter és egyedi jellemző miatt nehezen összehasonlíthatók, ezért a testreszabott ajánlatért érdemes kifejezetten vállalati biztosításokra szakosodott alkuszhoz fordulni. A QUANTIS a hazai vállalati vagyonbiztosítások specialistája: a tízezer legnagyobb hazai cégből 3600-at képvisel kizárólagosan, és évről évre több ezer vállalkozásnak segít, hogy elavult biztosítási termékeit kedvezőbb díjú modern szolgáltatástartalmú szerződésekre váltsa. Szolgáltatásai között szerepel a biztosítótársaságok versenyeztetése, a legjobb ajánlat kiválasztása, az árak csökkentése, valamint a kárrendezésben nyújtott segítség is.

Az Ön cége minden kockázatra felkészült?
Kérjen díjmentes konzultációs időpontot a vagyonbiztosítási specialistáinktól!

Ezért dolgozzon a QUANTIS-szal!

Tudta?

A vállalati biztosításokat alapvetően három nagy csoportba sorolhatjuk: a vagyonbiztosítások, a felelősségbiztosítások, valamint a csoportos élet- és egészségbiztosítások. Mivel az egyes cégek különböznek egymástól, vagyis más és más veszély eltérő valószínűséggel leselkedhet rájuk, így – annak ellenére, hogy vannak kész csomagok – a biztosítási szerződések szinte kivétel nélkül cégre szabottak.

Vagyonbiztosítás, felelősségbiztosítás, csoportos biztosítások

A vállalkozás vagyonának biztosításába tartozik az épületek, a termeléshez szükséges gépek biztosítása, de köthető biztosítási szerződés az árukészletére is. Az alapbiztosítások általában tűz- és elemi károkra nyújtanak fedezetet, de a konstrukció általában kiegészíthető: a cégtulajdonos a viharkároktól kezdve egészen idegen légi vagy földi jármű által okozott károkra, de akár földrengésre is köthet biztosítást. Emellett jellemző a betöréses lopás- és rablásbiztosítás, az üzemszünet- és az üvegtörés-biztosítás is. Ezeket a biztosításokat gyakorlatilag az összes, -a piacon lévő biztosító- társaság kínálja. Általában létezik egy alapbiztosítás, amely az alapvető károkat fedezi (tűz- és elemi károk), emellett pedig kiegészítő biztosításokat köthetünk másfajta kockázatokra is. A vagyonbiztosítások közé tartoznak a technikai biztosítások. Ilyenek a géptörés-biztosítások, -vagy az elektromos berendezések és gépek biztosítása. Az ilyen típusú biztosítások a legtöbb nagy biztosítónál megköthetők. Az elektronikus berendezések és készülékek összkockázatú biztosítása mellé kiegészítésként köthető szoftver és adathordozó-biztosítás is, amely az esetleges adatvesztéssel járó dologi károkra nyújt fedezetet.

Menü

Oldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás